fbpx

Ha már lúd, akkor természetesen legyen kövér, jelen esetben pedig készüljön belőle valami fergeteges étel így Márton napján. Ez a nap a népszokások szerint már jelzi, hogy hamarosan itt az év vége, befejeződnek a mezőgazdasági munkálatok és bizony közeledik az advent. A liba napi legenda szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, mikor püspökké akarták választani, de pechjére a libák elárulták a gágogásukkal. Márton napja a karácsony előtti utolsó ünnepnap a 40 napos böjt előtt. Régen ilyenkor lakomákat, bálokat, vásárokat tartottak, hogy az elkövetkező évben is legyen bőségesen mit enni. A hagyományok szerint ezen a napon nem szabadott takarítani, mosni és elérkezett az idő a tömött libák vágásának. „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Mivel mi ezt nem kockáztathatjuk meg, készítettem egy ludaskását, a népi hagyománytól ugyan kissé eltérő módon, de nagyon finoman. Nem kell ahhoz Márton nap, hogy ezt az ételt felvegyük a receptes listánkba és készíthetjük bármelyik hétköznapon, ünnepnapon liba helyett egyéb hússal is, rizs helyett pedig szeletelt zabbal.

A libamell csodálatos bőrét apró darabokra vágva kisütöttem, a pörc lett a lakoma koronája, a kisült zsír pedig az alapja. Ezen sütögettem ropogósra, mégis omlósra a mell csíkokat. Ugyanebben a serpenyőben készült a zöldséges alap, majd került mellé a garantáltan gluténmentes Avena GoFit szeletelt zab. A pironkodás után frissen főtt húsleves lével öntöttem fel és alacsony hőmérsékleten párolt míg puha lett a zab és a zöldségek. A húslét folyamatosan pótolgattam, így értem el a krémes, de mégis harapni való állagot.

A libasült a són, frissen őrölt borson és fokhagymán kívül majoránna szórást kapott. Ettől lett igazán varázslatos az íze. Kását pedig friss petrezselyemmel szórtam meg.

A zöldséges kása alapra fektettem a libamell csíkokat és megszórtam a ropogós, kisütött bőrrel. Ez valóban egy fenséges lakoma lett, méltó a hagyományokhoz, a Márton naphoz.

Hozzávalók:

  • 1 db bőrös libamell
  • ½ fej vöröshagyma
  • 10 cm póréhagyma
  • 2 db sárgarépa
  • 4-5 db gomba
  • 2 dl fagyasztott borsó
  • 2 dl Avena GoFit szeletelt zab
  • 4-5 dl húsleves
  • ízlés szerin só
  • ízlés szerint frissen őrölt feketebors
  • 1 kávéskanál fokhagyma granulátum
  • 1 teáskanál morzsolt majoránna
  • 1 csokor friss petrezselyem

Elkésztés:

  • A libamellről távolítsuk el a bőrét. Bőrét kockázzuk fel és egy serpenyőben süssük ropogósra. A ropogós darabkákat szedjük ki a zsírból, a zsír nagy részét öntsük ki a serpenyőből.
  • A húst csíkozzuk fel és tegyük a serpenyőbe kevés zsírral. Süssük ropogósra, közben sózzuk, borsozzuk és mielőtt késznek nyilvánítjuk szórjuk meg fokhagyma granulátummal és morzsolt majorannával.
  • Az elkészült húst vegyük ki a serpenyőből.
  • A serpenyőbe pirítsunk meg ½ fej apróra vágott vöröshagymát. Ehhez adjuk az aprókockára vágott sárgarépát, felkarikázott póréhagymát és süssük pár percet. Majd mehet hozzá a fagyasztott borsó, a szeletekre vágott gomba. Szükség esetén merjünk hozzá a kisütött liba zsírjából.
  • A zöldségeket kotorjuk félre a serpenyőben és szórjuk a közepébe a szeletelt zabot, majd pirítsuk pár percig és keverjük alaposan össze.
  • Öntsük fel a húslé kb. felével és amint felforrt, fedjük le. Kapcsoljuk a tűzhelyet alacsony hőmérsékletűre és időnként megkeverve főzzük a zabos zöldséget így kb. 20 percet. Ha szükséges, pótoljuk a húslét.
  • Ha teljesen megpuhult a zab és a zöldségek, keverjünk bele apróra vágott petrezselymet.
  • Tálaljuk a libamell csíkokkal és szórjuk meg a ropogós pörccel.

Jó étvágyat hozzá.